Lassan vége a hétnek, és az időjárás előrejelzéseket olvasva már lelki szemeink előtt láthatjuk, ahogy kámforrá válnak a hétvégét illető túrázásokkal és különböző kinti programokkal kapcsolatos nagyra törő terveink. Ilyenkor nagy eséllyel előállhat az a helyzet, hogy az ágyunk és takarónk társaságába kerülünk, majd képesek vagyunk akár órákat is elpazarolni azzal, hogy megtaláljuk a hétvégénk színvonalához méltó, tökéletes filmet. Hogy megkönnyítsem a döntést, és órák az megspórolását, íme itt A látogatás című film.
A következő film azoknak szól, akik nem kimondottan díjazzák a véres és különböző misztikus lényekkel teletömött "szaratós" horrorokat, hiszen az összes már egy lerágott csont, gagyi színészi játékkal megspékelve, ennek ellenére valamiért mindig megnézik, majd hosszas megbánás után eldöntik, soha többet horrorfilm, és végül mégis az egész folyamat kezdődik elölről. Jómagam is ebbe az embercsoportba vagyok sorolható, mivel engem is, mint általában minden embert, hajt a kíváncsiság, és a filmiparba vetett hit, hogy hátha ez majd több lesz mint az eddigiek, és nem egy madárijesztő, vagy egy óriás piranha hatásától kell majd a filmvégén lepedőt cserélnem. Csodák csodájára, mikor már eldöntöttem, hogy végleg felhagyok az ilyesfajta filmekkel, még utoljára esélyt adtam A látogatás-nak, és egyáltalán nem bántam meg.
A horror és thriller között álló történetre amolyan dokumentumfilmes "feeling" jellemző, hiszen a főszereplő testvérpár arról készít egy kisfilmet, hogy milyen volt az első találkozásuk a nagyszüleiknél, mi pedig ezt a felvételt láthatjuk.
A film első perceiben megismerhetünk egy kétgyermekes egyedülálló anyát, aki az újdonsült élettársával készülne külföldre utazni, azonban ebben meggátolják anyai ösztönei. Azonban a gyerekek megoldásként azt ajánlják fel neki, hogy arra a két hétre ellátogatnak majd a még sosem látott nagyszüleikhez.
Már a film elején felvázolják az alapkonfliktust, ami az édesanya és a szülei közötti, régmúltban történt feszültségbe ad betekintést, azonban, hogy pontosan mi volt a kiváltó oka amiért örökre megszakította szüleivel való kapcsolatát, azt homály fedi.
Szó mi szó, a testvérpárt anyjuk végül felpakolja egy vonatra, melynek végállomásán majd a nagyszüleik fogadják őket.
Már az első adag nagyiféle sütemény elnyeri a kölykök szimpátiáját, ezért úgy gondolják örömteli heteknek néznek majd elébe. A kezdeti lelkesedést letörő pillanat akkor mutatkozik meg, mikor nagypapa közli, hogy a villanyoltás fél tízkor van, azután senki sem jöhet ki a szobájából. Őszintén, tegye fel a kezét az, aki még soha nem esett abba a bűnbe, hogy konkrétan függője lett a nagymamája süteményének, és este fogja el az a kínkeserves érzés, hogy képtelen lenne reggelig várni azzal, hogy ismét megízlelhesse, ezért az egyetlen releváns megoldás abban rejlik, ha az éjszaka közepén kikommandózik egy kis utánpótlásért. Főszereplő leányzónkat is ez az érzés kerítette hatalmába, ezzel felrúgva az első és legfontosabb felállított szabályt, amit egyből meg is bánt a konyhában látottak után.
A történet előrehaladtával egyre furcsábban kezdenek el viselkedni a nagyszülők, amit a gyerekek még próbálnak felírni az öregedés számlájára. A film talán egyik legnagyobb hibája, hogy a gyerekek már túlságosan is elnézőek az idősekkel szemben. Legalábbis én személy szerint, annak ellenére, hogy kimondottan imádom a nagyszüleimet, ha a nagymuter arra kérne meg, hogy másszak be teljesen a sütőbe, hogy alaposan kitudjam azt takarítani, valószínűleg egy gyalogkakukkos rohanási tempót magamra öltve hagynám el a házat, hiszen mégis ki az, aki nem ismeri a Jancsi és Juliska történetét? De tegyük fel, a kislánynak ez kimaradt az esti meséi közül, vagy tényleg acélból vannak az idegei.
Igazából ennyi amit feltudnék hozni a film ellen, hiszen végre egy egyedibb történetnek lehetünk részesei, ami után nem fog el hetekig a rettegés attól, hogy egy démon majd megszállja és átveszi a testünk feletti hatalmat, vagy éppen a televízióból mászik ki valami nem kívánt személy. Az viszont garantált, hogy egy ideig elhalasztjuk a nagyszüleink meglátogatását.
Íme a film előzetese: